280-13-11

Érdi óvoda
2013

építész munkatársak:
Szabó Levente
Bartha András
Kovács Zsófia
Alkér Katalin
Gyulovics István

Kutatás-fejlesztés, oktatás és tanulás kapcsolódási pontjai egy tanszéki munka tükrében
első kísérlet

Érd, négycsoportos óvoda terve
Készült a Középülettervezési Tanszék műtermében

Az érdi óvoda terve egyetemi oktatók és egyetemi hallgatók közös munkája. A tervezést megalapozó első lépés a 2012. év komplex feladatainak kiírása volt: a megadott három téma egyike az „óvoda másképp” a Józsefvárosban. Célja, hogy eltérő oktatási módszereket befogadó térrendszert szerkesszünk, ügyelve az energiatudatos épületformálásra, a fenntarthatóságot szolgáló építészeti, gépészeti lehetőségekre.
A két félév eredményét és hiányosságait látva a Tanszék 2013 nyarán, nyári gyakorlat keretén belül, hallgatók bevonásával tanulmányfüzetet állított össze, amely a téma kiemelkedő hazai és nemzetközi példáit elemezte. A nyári gyakorlat három koncepcióterv készítésével zárult egy lehetséges érdi helyszínre.
A tanulmányfüzetet megismerve Érd Polgármesteri Hivatala érdemesnek látta a további közös gondolkozást. Három vázlattervet rendelt meg, az építendő óvoda lehetséges kialakításának mérlegeléséhez. A vázlattervek részben a koncepcióterveket írták tovább. Ezzel párhuzamosan a félévben futó komplex tervezési feladatok között is szerepelt az érdi téma. A hallgatói tervek közül kimagaslott egy izgalmas térszervezésű változat is, így a Tanszék ezt a tervet is bevonta a csomagba és négy, gondolatiságában hasonló, de szervezésében, formálásában eltérő lehetőséget mutatott be.
Az együttműködés eredményeként a Megrendelő a kiválasztott irány továbbtervezésével bízta meg a tervezőket. Ebből született meg az engedélyezési terv, melynek kidolgozását a doktori iskola hallgatói, a szakági munkarészek elkészítését a kar oktatói segítették.
Az együttdolgozás tehát széleskörű volt, az építészmérnök képzés minden szintjéről megszólított szereplőket: graduális képzés, doktori iskola, tervezési tanszékek, szakági tanszékek, külsős oktatók.
A feladat ilyen értelemben nem csupán szakmai kihívást jelentett, hanem egyúttal lehetőséget kínált szakmai tapasztalatszerzésre, közös gondolkozásra, a csoportmunka megtapasztalására, az innovatív problémamegoldás gyakorlására.
A folyamat másik kiemelkedő eredménye, hogy esélyt adott az egyetemi tanulmányok és a valós helyzetek összekapcsolására, a tervezési gyakorlatba való betekintésbe, az abban való részvételre.

 

 

41523

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s