284-15-01

Honvéd Udvar – részleges rehabilitáció
2015

építész munkatársak:
Gerzsenyi Tibor
Selényi György
Sebők Ildikó

A belső téri világ kialakításának kifejtése

Az épület szerepét felvázoló koncepcionális leírás alapvetéseit javaslatunk elfogadja, azt továbbépíti, pontosítja. Ennek megfelelően a főbb funkcionális egységek változatlan nagyságrendekkel, változatlan elrendezéssel bírnak. Ami változik, az a belső teret kitöltő funkciócsoportok elemeinek hierarchiája. A földszinti étterem, vendéglátás (belső udvar, loggia), valamint az emeleti rendezvénytér mellett a két összefüggő térsort (a keleti szárny földszinti és emeleti teremsorát) egységes, de több funkciót együttesen kiszolgáló használattal feltételezzük feltölteni. A feltételezett „vegyes használat” fő profilja a tájékoztatás, informálás, amit kereskedelmi egységek egészítenek ki.
A terek kialakításánál cél a magas minőség, a gondos kidolgozottság érzetének egyenletes fenntartása, miközben a terek eltérő célcsoportokat céloznak, eltérő elvárásoknak kívánnak megfelelni.
Működési képlet
Épületünket központi fogadó és információs térként kezeljük, mely helyzetéből fakadóan a várba érkezők számára szinte kikerülhetetlen. Feltételezhetően nagy számban itt lépnek be a vár területére, vagy itt haladnak át a két meghatározó terület (a királyi palota és a polgárváros) között. Lényeges tehát a belső terek feltárulása, kidolgozottsága, kialakítása.
Építészeti eszköztár leírása
A jelenleg is zajló építési munkák célja részleges rehabilitáció – azaz a meglévő (a háborúban jelentősen sérült, majd erőteljesen visszabontott és azóta csupán befedett) terek, téregyüttes kiegészítése az ideiglenes hasznosíthatóság szintjéig. A födémeket, lépcsőszerkezeteket, nyílászárókat érintő kiegészítések egységes elvek mentén, visszafogott anyaghasználattal, redukált formálással valósulnak meg. A rehabilitáció a gépészet terén új megoldásokkal biztosítja az elvárt komfortot (hűtés, fűtés, világítás, biztonságtechnika, stb.) Az így belakhatóvá váló terek berendezése, a vázolt kulturális tartalom fogadása a cél.
Arculati elemek
A terek berendezésekor két alapvető elvárás fogalmazódik meg: a meglévő, romos állapot szükséges mértékű kezelése mellett, a terek hangulati erejének stabilizálása, megtartása, valamint az ide telepítendő funkciók kiszolgálása, lehetőleg egy típusú – egy anyagú épített elemmel.
A belső terek építészeti kezelése, a kiegészítések mértéke, a beavatkozások, továbbépítések mikéntje tisztázott.
A belsőépítészet, a berendezés tervezésekor ezt, mint alapot kell elfogadni, ehhez illeszteni az ideiglenes berendezést. Az ideiglenesség esetünkben kulcsszó: nem a minőségre, nem az arculati elemek kialakítására, formálására utal, hiszen itt mindennek magas minőséget kell képviselnie. A helyfoglalás, a berendezési tárgyak, elemek elhelyezése, az ebből fakadó érzés az, ami elsődleges, koncepcionális kérdés. Szándékunk szerint az ideiglenességet a térbe helyezett installáció „önálló létére utaló különállásának” kell kifejeznie.
A behelyezettség – kiemelhetőség érzete
Ezért a változatok mindegyikénél az installáció (a bútorzat) bélésként jelenik meg, érezhetően a meglévő struktúrára applikált, ahhoz igazodó, de külön életet élő, egy testként értelmezhető elemként. Jellegét tekintve falazat, faltest-szerű tárgy, térben álló test, mely azonos anyagú táblákkal egészül ki, egyszerre kitöltve a teret, rásimulva a térhatároló síkokra, játékos ráfedéseket produkálva a durva és súlyos nyerstégla falazat és a gondosan kisimított gipsz elemek, lapok között. E két matéria erőteljes különbözősége biztosítja azt a kontrasztot, mely a különállás, a behelyezettség érzetét kelti.

23

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s