247-10-01

Budapest, Szépművészeti Múzeum szint alatti fejlesztése
2008–2010

építész munkatársak:
Selényi György
Sebők Ildikó
Kemes Balázs
Pásztor Ádám
Pukánszky Gabriella
Gerzsenyi Tibor
Földi Tímea

A mintaszerű együttműködés példája

Már az indulás könnyed volt és hasonlóképp a csapatszervezés is. A meghívásos pályázat előírt szöveges munkarészét naplóbejegyzésekkel teljesítettük. Innen az idézetek, előbb az indulásról, majd a csapatszervezésről:

2007.12.20.

Telefonon kerestek – a Szépművészeti Múzeum előtti térség szintalatti hasznosítását tervezi a vezetőség: turisztikai központ, kiállítóterek, szolgáltatások stb.
Kértem 5 percet. Nem könnyű döntés.
Gondoltam Schickedanz majd segít. Elővettem a Schickedanz-kiállítás katalógusát. Volt benne egy könyvjelző – felcsaptam – a Szépművészeti terveit jelölte… Eldöntve!
Általában nem jut időm az egyetem és az iroda mellett semmire (adjuk még hozzá az Esztergom–Budapest közötti napi ingázás 3-4 óráját),így aztán nem igazán érteni, miképp sikerült a Schickedanz- kiállítást megnéznem. De ott voltam és lenyűgözött. Persze fel sem merült bennem, hogy valaha is időt töltök majd egy fejlesztést célzó terv mellett. 

2008.01.03.

A harmadéves közép jegyeket zártuk le. Igazán felszabadító nap volt. Aggódtunk az utolsó konzultáción – vajon összerakhatók-e a féléves tervek a fennmaradó idő alatt – értékazonos lesz-e a feldolgozás, a prezentáció. Az lett. Jó tervek születtek, jó jegyekkel honorálhattuk a féléves munkát. A tanári csapat már több éve változatlan: Selényi Gyuri és Bártfai Tamás törzstagok.  A nap végén, búcsúzásnál jutott eszembe a Szépművészeti tervversenye. Gondoltam már korábban rá, hogy adandó alkalommal saját magunkon is kipróbálhatnánk a harmadéves módszert. Ami persze nem egy titkos fegyver. Olyan, mint egy kártyaparti, ahol évek óta hetente egy délután összejönnek a klubtagok, és minden esetben megpróbálják meglepni a társakat valami új taktikával. Mi is így találkozunk, és jókat beszélgetünk a hallgatókkal az adott tervfázis nehézségeiről, szépségeiről, ötletelünk, ki hogyan folytatná a megkezdett gondolatot, a félig meghúzott vonalat. Előfordul, hogy előkerülnek példák a nagyvilágból, azokat elemezzük, vagy a mindennapi gyakorlat a téma. De szinte mindig hatékonynak könyvelhető el a közös elmélkedés – szóval ezt kellene kipróbálni élesben. Nézzük, hogy működik, amikor magunkat kell helyzetbe hozni.
Megállapodtunk, és végül Gyuriékkal (Ildikóval, Ádámmal, Gabival, Balázzsal) nekiláttunk. Minden nap, a friss állapotot kiterítve konzultációt tartottunk – egymásnak. Nagyon hatékonynak bizonyult, és igazán jó ízűnek.

A tervezési folyamat hatékony volt, könnyed, mint a tervezési stúdiumokon. Ebből következik, hogy a prezentáció is hasonlóvá sikeredett. A látványképek, a naplószerűen montázsolt szövegek optimisták: az „utolsó bejegyzés” már jövőképet fest, egy majdani látogatás képeit.

2010.10.10.

Azt hallottam egy ismerősömtől, hogy a Szépművészeti új pincéjében jól főznek és igazán kellemes a hely, hogy odalenn – dacára a mélységnek – sok a fény és az oszloprendek meg a timpanonok uralják a látványt.
Gondoltam mellészegődök egy rövid látogatásra. Izgatott, ő milyennek látja az épületet, mi az, amire felfigyel. Ez is egyfajta tesztelés – közvélemény-kutatás.
Nem jött egyedül. Kislánya is vele tartott. Már fél éve rajzolni tanul, érdeklődve várta a megérkezést.
A megszokott irányt választották – automatikusan a főbejáratot célozva. A széles lépcsőbe belevágott lejárat már ismerősnek tűnhetett számukra – nem tették szóvá. Igaz, sokat enyhít a „seben” az egész felületre ráfeszített és korlátmagasságban elmetszett mintás üvegbéllet. Az oszlopok erős húzása, kiegészülve az új alépítményi hasábokkal erős téri hatás. Izgalmas bebújni a feszes térbe, amelynek dinamikáját fokozzák az egymásnak feszülő lépcsőkarok. Lilike néhány percig leblokkolt a főbejárati tér lépcsőkarok között felnyíló réseinél – csodálva figyelte az alsó előcsarnok nyüzsgését, a kávézó és az információs pultok körüli csoportosulást. Innen fentről jól átlátható a hosszú előcsarnok – minden feltérképezhető. Az ellentétes lépcsőkaron – tőlünk karnyújtásnyira – diákcsoport kapaszkodott fel a főépület előterébe. Rajztáblákkal kezükben, pólóban, már minden felesleges ruhát a boxokban hagyva könnyed, zajos igyekezettel, kettesével szedték a lépcsőfokokat. Lilike, meglátva a rajztáblát csillogó szemekkel jelentette be szándékát: festeni szeretnék én is!
Lilike 12 éves – megkérdeztük az információban van-e esélyünk valami aktivitásra. A kreatív foglalkoztatóban folyamatosan fogadtak fiatalokat. Le a ruhát, fel a köpenyt. Lilike festeni indult, mi leültünk az előtér kávézójába, a korlát mellé. Ráláttunk a kiállítótér előtti hosszú folyosóra.
Teljes üzem. Nincs megállás. Lustán nyúltam el a kényelmes fotelban (Andrew World, WOK, tervező Javier Mariscal). Innen mindent átlátni. A födémtömbök közötti résekben bevillan a főhomlokzat kőburkolata, az oszlopfők buja fejezetei – agyamban automatikusan mellé rendelten a berlini kép (a Pergamon Múzeum timpanonjai). Emlékszem, törtük a fejünket az anyaghasználaton. Kőről beszéltünk, homogén, mindent befedő kőburkolatról, ami a főhomlokzatéval egyező. Persze erről később lemondtunk – de így is rendben van, és a födémek vastagsága sem bántó. Talán így frissebb is. A kiállítótér folyosói falára elképzelt falfestés is elmaradt. Azt tisztelgésnek szántuk Schickedanz mester előtt – 87 méter összefüggő freskó, 5 méteres magasságban. Egyedülálló feladat egy festőnek (vagy inkább egy teamnek).
Közben Lilike indult új barátaival felfedezőútra. A szentélybe vezette őket a foglalkozást vezető ifjú mester. A hónap műtárgyától remélt inspirációt – magának a további helytálláshoz, a gyerekeknek a további alkotáshoz. Kedves kép.
Később ismerősömmel megnéztük az új sikerkiállítást. A hosszú kiállítótér most három részre volt választva. Kettő nyitva, a harmadikban váltás. A rendezők két műszakban dolgoztak – és örültek, hogy ez az anyag az új raktárakban várja a kicsomagolást.
Beszaladtunk még egy vetítésre – a beszélgetést már nem vártuk meg. Lilike étvágya közbeszólt. Megkésett ebéd. Az udvar már hűvös ilyenkor, de odabenn, az üvegfödém alatt, a klasszicista homlokzat tövében igazán meseszerű a környezet. A felszolgálás gyors, a fogások liften érkeznek (egyenesen az alattunk kialakított konyhából).
Lilike még szeretne valami ajándékot a barátnőjének – távozik –, irány a múzeum shop. Mi még beszélgetünk egy sör mellett. A forgalom a meghosszabbított nyitvatartás ellenére nagy. Lassan fejleszteni kellene ezt is, jelzi sokatmondóan ismerősöm. Ceruzát ragadok, és a szalvétára felvázolom a továbblépés lehetőségét: az egész tér alatt két szintben összefüggő közlekedő-, kiállító-, rendezvénytér. Határvonalai túlszaladnak a Műcsarnokon, bekebelezve azt, mellérendelve raktár-, kiállító-, parkolófelületeket.

Középen a földalatti metszi ketté a teret – de csak a felső szinten, „viaduktra emelve”. Alatta gyalogos zóna, körülöttük üzletterek, kiállítóterek. Aukciók, művészeti vásárok, előadások, bemutatók helyszínei. És mindezek mellett az új kiállítótér is jócskán bővíthető.
Ismerősöm megelégedetten bólint: menjünk, ha lehet a „világító torony” felé. Lilike szereti a led lámpákkal megrajzolt plakátokat.

 

További információ:
https://www.youtube.com/watch?v=-uptYSvPTqk
Terv-verseny-mű 2008

010203040506

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s