206-09-14

Nyergesújfalu, Bajnai út
2006–2010

Építész munkatársak:
Gerzsenyi Tibor
Dankó Kristóf
Tomicskó Gábor

Díszítés

Minap, a MOME-n oktató kollégám úgy fogalmazott, hogy újra a barokkban élünk. Díszítettebb, gazdagabb a világ körülöttünk – a vágy, hogy ebbe az irányba haladjunk, bizonyosan érezhető.
Már néhány éve foglalkoztat bennünket a díszítés. Érezzük az egyre jobban feszítő igényt. És szembesülünk felkészületlenségünkkel. Hogyan kezeljük ezt az erőteljesen felszínre törő szándékot? Miképp készüljünk rá?
A nyergesújfalui társasház talán az első olyan munkánk, ahol – igaz, csak a kivitelezés fázisában, de – tudatosan fogalmazódott meg az egyedi ornamentika használata.
Foglalkoztunk a díszítés témakörével egy egyetemi kurzus keretén belül is (Részletképzés és kompozíció), ismerkedtünk Plecnik, Carusoék, a Suttogók (Pl.: Adjaye) munkáival, szövegeivel. Adjaye minden egyes munkájához hozzárendelődik egy szinte iniciálét idéző tartalommal és erős díszítettséggel megáldott tárgy, melynek meghatározó kötődése van a koncepcióhoz, a megépült épülethez – annak átlényegült megtestesítője. Hogy melyikre talált rá előbb (az épületet alakító koncepcióra, vagy az azt megtestesítő tárgyra), az az alkotó titka.

Névtelen

A társasházon, az általános gyakorlatunknak megfelelően tetten érhető egyfajta díszítés, díszítettség. A homlokzat komponáltsága, a színezés, a részletek formálása, a szembeötlő ritmusok felbukkanása (korlátelemek stb.) megszokott területei a „díszítésnek”.
Itt azonban további két réteg is megjelenik a díszítés eszközeként. Az egyik a növényzet, melynek tájépítészeti jelentősége, az udvarok belakásában vállalt szerepe mellett itt most felértékelődik a díszítéshez köthető jelenléte. A látványterveink ezt hatékonyan érzékeltetik. A másik réteg a díszítőfestés, melyet a színezés tervezésekor emeltünk be eszköztárunkba. Az épület bütüfelületeit – minthogy ott vannak a fontos bejáratok – kiemelten kezeltük. A színezési vázlatok értékelése közben természetes elvárássá vált, hogy a bütükön használt erős színeket „tompítsuk” egyedi, ide szerkesztett, felfesthető textúrával. A mintázat alapeleme a beépítés formájából vezethető le, az „U” alakú épületekből. Az alapelem komponálásával létrejövő minta rákerült – legalábbis terv szinten – a homlokzatra. Törekedtünk a természetes hatásra. Maga a kompozíció és annak elhelyezése egyaránt „észrevétlen” kellene legyen – csupán irányítania kell, csendesen, de észrevehetően, semmiképp sem tolakodóan, harsogva.
Muráliákat készítő művészek kiállításának látogatásával indítottuk idén az RKK-t. Adler képeit, térbeli kompozícióit, domborműveit néztük meg a Kiscelli Múzeumban, a hetvenes évek hasonló magyar kísérleteivel egyetemben. A tárlat az 1960-as, 70-es évek hírmondója, azé az időszaké, amikor elkülönített pénzügyi fedezete volt a társművészeti alkotásoknak.
Az elkészült művek képeit nézve hiányérzetem volt: ezek az alkotások mintha leválnának a házakról – nem valósul meg a szerves egység murália és épület között. Üdítő kivétel volt Finta József dacból elkövetett társművészeti alkotása, síkplasztikája az Intercontinental oldalfalán. Négyféle faragott elem izgalmas összerakásából jött létre a mű, ami annyiban ízesült jobban a házzal, hogy az építész jelölte ki annak helyét és pontosan érezte, hogy annak mettől meddig kell tartania, milyen léptékűnek kell lennie.
A társasháznál egyetlen elemet forgattunk, ebből készült a kompozíció. Az Intercontinental esetében a kőburkolatú falhoz rendelt kő szép, egységes felületi megjelenést ad – ez is erősíti az összetartozást. Valójában a mi javaslatunk is hasonló volt, hiszen festéssel gondoltuk a mintát felhordani egy festett felületre. Valószínűleg az egész épületre jellemző festettség és a kis léptékű, egyszerű formával való komponálás is megteremti az egységes ornamentika létrejöttének lehetőségét. Miközben síkbeli díszítésről van szó, a két épület térbeli mozdulata – az „U” másképp áll a sarkon, mint az utcasorban, ebből adódóan a bütük is térben kimozdulnak – valójában síkban és térben is izgalmas helyzetet teremt.

(képek forrása: Adjaye, David: Making public buildings, Thames & Hudson, 2006. 78, 92, 134, 148.)

2

1

3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s